Nem pusztán sértő: amikor a közlés az emberi mivoltot kérdőjelezi meg
A nyilvános vita lehet kemény, túlzó és kellemetlen. Más minőséget jelent azonban, amikor a megszólalás már nem egy döntést vagy magatartást bírál, hanem magát az embert próbálja emberi rangjától megfosztani.
Az online vitákban gyakran összemosódik két állítás: az egyik szerint mindenkinek joga van élesen véleményt mondani, a másik szerint ezért bármilyen megfogalmazást el kell viselni. A kettő nem ugyanaz. A véleménynyilvánítás szabadsága elsősorban azt védi, hogy közölhessük az álláspontunkat, bírálhassunk döntéseket, számon kérhessünk teljesítményt, és akár indulatosan is kifejezhessük az elégedetlenségünket. Nem feltétlenül védi viszont azt a nyelvi eszközt, amely a mondanivalóhoz semmit sem tesz hozzá, és önálló célja a másik ember megalázása.
A magyar jogban az emberi méltóság nem udvariassági szabály. A Polgári Törvénykönyv abból indul ki, hogy az emberi méltóságot és az abból fakadó személyiségi jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. A becsület sérelmét pedig különösen olyan véleménynyilvánítás valósíthatja meg, amely a másik társadalmi megítélésének hátrányos befolyásolására alkalmas, és kifejezésmódjában indokolatlanul bántó. A jogi vizsgálat ezért nem áll meg annál, hogy egy mondat „csak vélemény” volt. A kérdés az is, hogyan, milyen céllal és milyen környezetben hangzott el.
Különösen kockázatos az a retorika, amely a személyt állathoz, kártevőhöz, tárgyhoz, hulladékhoz vagy más, emberi státuszt tagadó képhez rendeli. Nem minden metafora és nem minden durva hasonlat jogsértő. A mérce magas: a közlést a maga egészében kell nézni, és azt kell megvizsgálni, valóban az érintett emberi mivoltának nyilvánvaló, súlyos becsmérléséről van-e szó. Mégis érdemes felismerni, hogy az ilyen képek nem egyszerűen erősebb jelzők. A vita tárgyáról a vitapartner emberi minőségére terelik a figyelmet, és könnyen azt üzenik: vele már nem kell emberként bánni.
Egy egyszerű gondolatkísérlet sokat segít. Mi maradna a közlésből, ha a lealacsonyító fordulatot elhagynánk? Ha a kifogásolt döntés, magatartás vagy teljesítmény kritikája változatlanul érthető és teljes marad, akkor a sértő toldás valószínűleg nem érvet szolgáltat, hanem a megalázás nyomatékosítását. Más a jogi és erkölcsi helyzete annak, ha valaki azt írja, hogy egy döntés felelőtlen, igazságtalan vagy szakmailag védhetetlen, és megint más, ha a döntéshozót emberi mivoltában alacsonyítja le.
Az internet ezt a különbséget nem eltünteti, hanem felerősíti. Egy rövid címke könnyen megjegyezhető, képernyőmenthető, kereshető és újra felhasználható. Ha többen ismétlik, közösségi normává válhat: a megszólított személy neve mellé odatapad, miközben a konkrét vita tárgya háttérbe szorul. Éppen ezért nem jó válasz az, hogy „itt mindenki így beszél”. A közbeszéd tényleges eldurvulása nem feltétlenül teszi elfogadhatóvá azt, ami korábban is puszta megalázás volt.
A határozott kritika és az emberi méltóság tisztelete nem egymás ellentétei. Sőt, a legerősebb bírálat rendszerint pontos: megnevezi a döntést, feltárja a következményt, és elmondja, mit kellett volna másként tenni. A dehumanizáló címke ezzel szemben sokszor az érvek hiányát fedi el. A praktikus szabály ezért egyszerű: a cselekvést, a döntést, az álláspontot és a közéleti teljesítményt bíráljuk – ne vitassuk el a másik emberi minőségét. Ettől a mondanivaló nem gyengébb, hanem világosabb és védhetőbb lesz.
Jogi háttér: Ptk. 2:42. §, 2:43. § d) pont és 2:45. § (1) bekezdés; Alaptörvény IX. cikk (4) bekezdés. A KULTURÁLIS ÉS INNOVÁCIÓS MINISZTÉRIUM -EKÖP-25-4-I-PPKE-69 KÓDSZÁMÚ EGYETEMI KUTATÓI ÖSZTÖNDÍJ PROGRAMJÁNAK A NEMZETI KUTATÁSI, FEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS ALAPBÓL FINANSZÍROZOTT SZAKMAI TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT