fbpx

Interjú Kovács Krisztián jogásszal és Dr. Schmidt Zsuzsannával

Ahogyan arról korábban írtam, az általam vezetett peres csoport lett 2019 peres csapata, ezzel a Wolters Kluwer Jogászdíjon ebben az évben a mi nevünk csillogott a legfényesebben a díjátadón a Hilton Szállóban – még interjú is készült velünk.

A díj elnyerése miatt a Jogászvilág portál készített velünk interjút. Az interjút ezen a linken tudja elolvasni.

Idézet az interjúból:

,,Dávid Góliát ellen…” – ahogy a pályázat címében is említik. Mire kell figyelnie egy ügyvédnek, amikor ennyire torz erőviszonyok közt szükséges stratégiát alkotnia?

K. K.: Alapvetően egy nagyon egyszerű pert szerettünk volna megindítani, Magyarországon, magyar jog alapján, magyar szereplők között. Egyértelmű volt, hogy azt fogjuk perelni, akit a Bizottság közvetlenül marasztalt, ám magyar szereplő ezek között nem volt. Felesleges lett volna többeket bevonni az eljárásba, hiszen sem a pénzügyi kereteinkbe, sem az energiánkba nem fért volna bele felvenni a versenyt az összes kartellezővel és az őket képviselő ügyvédi irodákkal. Felkerestünk ugyan valamennyi olyan versenyközgazdászt, aki releváns véleményt alkothatott volna az ügy kapcsán, ám idővel mindegyikük elfogultságot jelentett, mert kapcsolatban álltak az ellenérdekű felekkel vagy más okból voltak elfogultak – itt csak sejtésünk van, hogy mi miatt, mert természetesen az okát nem jelölték meg, így volt korrekt.

 

Az oldal a felhasználói élmény fokozása és marketing célokból sütiket/mérőkódokat használ. Az oldal használatával Ön beleegyezik ebbe, ezt a beállítást bármikor módosíthatja. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás