fbpx

Wolters Kluwer Jogászdíj 2019 eredmény: a SCHMIDT ÜGYVÉDI IRODA  az év peres csapata.

Örömmel adjuk hírül, hogy a 2019-es Wolters Kluwer Jogászdíjon a dr. Kovács Krisztián által vezetett peres csoportot az év peres csapatává választották a díjátadó gálán.

Néhány részlet a pályázatból:

“Az előkészítés során hangsúlyosan jelent meg az egyszerűségre törekvés az ügy rendkívüli bonyolultsága és a bizonyítás várható hosszadalmassága miatt – nem beszélve a beperelt kartelltagok előrelátható tiltakozásáról. A kártérítési praxisból az iroda nem tudott egyszerűbb esetet elképzelni, mint hogy egy magyar cég beperel egy másik magyar céget, lehetőleg saját székhelyén, magyar jog alapján, magyar nyelven. Egy egyszerű hazai per szolgáltatta tehát a mintát, amelyhez képest minden eltérés csak a legszükségesebb esetben jöhetett számításba – az eredeti koncepció megvalósíthatatlansága esetén.

Az ügy háttereként érdemes azt megemlíteni, hogy bár annak ellenére, hogy a kartellel érintett termékeket nyilvánvalóan szerződéssel vásárolják meg a kartellezőktől – vagy árernyőhatás esetén mástól -, a kartellel okozott károkra mind a magyar jog, mind a többi ország joga szerint a szerződésen kívül okozott károk szabályait kell alkalmazni. Emellett a kartell esetén a kartellezők egyetemlegesen felelnek az okozott károkért, azaz mindannyian perelhetők akár külön-külön, akár együtt a károk megtérítése érdekében – még arra sincs szükség, hogy a vásárolt kamion gyártóját pereljük. Választási lehetőség tehát bőséggel volt a potenciális alperesek tekintetében…”

Kovács Krisztián és Dr. Schmidt Zsuzsanna interjút ad a Wolters Kluwer Jogászdíjon

Interjú a díj átvételét követően – Fotó: Bende Máté (Pro/Lawyer Consulting)

A Bíróló Bizottság a következőkkel foglalta össze a pályázat tanulságait: “A pályázó az egyik hazai fuvarozó céget képviseli az úgynevezett Kamionkartell ügyben. Az ügyben meghozott Európai Bíróság ítélet precedens értékű, melyben teljes körűen helyt adott a pályázó jogi érvelésének a joghatósági kérdésekben.

Nagyon megtisztelő, hogy a díjról a kari honlap is megemlékezett:

Kovács Krisztián a PPKE-JÁK honlapján a Wolters Kluwer Jogászdíjon

A PPKE-JÁK kari honlapja a díjról

Hatalmas megtiszteltetés, hogy egy ilyen magas presztízsű, évente kiosztott díjat tudott megnyerni a dr. Kovács Krisztián által vezetett peres csapat. Reméljük, hogy a jövőben még sok hasonló elismerésben lesz részük.

Az oldal a felhasználói élmény fokozása és marketing célokból sütiket/mérőkódokat használ. Az oldal használatával Ön beleegyezik ebbe, ezt a beállítást bármikor módosíthatja. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás