fbpx

Kovács Krisztián bemutatkozása

Szakmai karrier

Kovács Krisztián már az egyetemi évek alatt dolgozott egyszemélyes ügyvédi irodában és nagy nemzetközi irodákban is, például a Schönherr Hetényi Ügyvédi Irodában és a Clifford Chance magyarországi partnerénél, a Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Irodában. Az LL.M. cím megszerzését követően újfent Schönherr banki, finanszírozási és peres csoportjánál dolgozott, ahol a szindikált hitelszerződések és más finanszírozási ügyletek mellett banki oldalról vett részt devizahiteles perekben. 

Ezt követően a magyar tulajdonú SCHMIDT Ügyvédi Irodában helyezkedett el, ahol gazdasági társaságok általános jogi ügyeit intézte, emellett figyelemre méltó peres praxist tudott kialakítani, mely peres praxist a 2018-as évtől kezdődően ő irányította. Több elvi jelentőségű győzelem mellett irányításával Európai-szintű sikereket ért el az iroda, és úttőrök voltak a kartell miatti magánjogi igényérvényesítés terén; az ezzel kapcsolatos legnagyobb győzelmük, hogy az ún. Kamion kartell ügyben az Európai Bíróság előtt sikerrel képviselték ügyfelüket, s a döntés hatására lehetővé vált, hogy minden kartell-károsult a saját országában tudjon pert indítani a kartellezőkkel szemben.

Kovács Krisztián jogász álló kép

Tanulmányok

Krisztiánt a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karának elvégzése után ösztöndíjasként vették fel a kar doktori iskolájába, ahol tudományos kutatásokat folytatott, doktori disszertációja a hitelezők helyzetével foglalkozik a fizetésképtelenségi eljárásokban. Két alkalommal tanult Hollandiában, Nijmegenben nyári egyetemen Európai Uniós versenyjogot. Erasmus programmal tanult Skóciában, Dundee városában európai üzleti jogot. A doktori képzés alatt dolgozott a Kúrián (korábbi nevén: Legfelsőbb Bíróság) a gazdasági tanács mellett tanácsadó-kutatóként, ahol főként felszámolási ügyekkel foglalkozott. 2016-ban New Yorkban akkreditált diplomát és ezzel LL.M. címet szerezett „International Business Law” szakon, diplomamunkáját a magyar és amerikai fizetésképtelenségi jog összehasonlításából írta.

Szerződés aláírás

Oktatási és tudományos tevékenység

Dr. Kovács Krisztián  már az egyetemen aktív részese volt a tudományos életnek: a kari tudományos diákköri konferenciákon 6 alkalommal kapta a legjobb opponens díjat, illetve dolgozott a kar közgazdaságtudományi intézetében, versenyjogi tanszékén és polgári jogi tanszékén demonstrátorként. 

2014 óta tanít és vizsgáztat a Pázmány jogi karán polgári jogi tárgyakból angol és magyar nyelven is. Több alkalommal is nyert kiváló oktató pályázaton. Rendszeresen ad elő konferenciákon, képzéseken; 2018-ban a lengyel ügyvédi kamara kérésére tartott oktatást Gdanskban az Európai Uniós fizetésképtelenségi jogról, ugyanebben az évben közösen tartott nyári egyetemi kurzust angol nyelven „CSR and Company Law” címmel Prof. Dr. Csehi Zoltánnal, az Európai Bíróság magyar bírájával. Több mint 20 publikációja jelent meg eddig, magyar és angol nyelven. 

Büszke arra, hogy az oktatók értékelésére szolgáló markmyprofessor.com oldalon mintegy 80 értékelést követően is 4.7 körüli átlaggal rendelkezik.

Díjak, elismerések

A kétévente megrendezett országos tudományos diákköri konferencián (OTDK) a Magyar Ügyvédi Kamara különdíját nyerte meg egy zálogjoggal foglalkozó tudományos pályaművel.

A 2018-as évben a Wolters Kluwer Év jogásza díjon beválasztották a 3 legjobb 30 év alatti jogász közé, melynek köszönhetően élethosszig használhatja a „A Wolters Kluwer év jogásza díj jelöltje a 30 év alattiak kategóriájában (2018)” kitüntető címet.

A 2019-es évben a Wolters Kluwer Év Jogásza díjon az általa vezetett peres csoportot beválasztották az 5 legjobb peres csapat közé, többek között az Európai Bíróság előtt kártérítési ügyekben elért eredmények miatt. A csapatot a díjátadón az “Év csapata vitarendezés kategóriában” címmel jutalmazták, a címet az iroda élethosszig használhatja.

Az oldal a felhasználói élmény fokozása és marketing célokból sütiket/mérőkódokat használ. Az oldal használatával Ön beleegyezik ebbe, ezt a beállítást bármikor módosíthatja. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás