fbpx

Kartell – a verseny eszköze?

A Gazdasági Versenyhivatal komoly bejelentéssel kezdte az újévet: egy kórházi közbeszerzést gyakorlatilag teljesen tönkretett egy kartell. A kartell a kórházak által beszerzett röntgeneket, CT-ket, MRI-ket érintette, beszerzésenként akár több tízmillió forinttal rövidítve meg a kórházakat.

Az Egészségügyi eszközök energia-megtakarítást célzó beszerzésének támogatása elnevezésű közbeszerzésen az egymással elvileg versenyző felek felosztották a beszerzéseket. A felosztás eredményeként a kórházak kevesebb, egymással nem versenyző ajánlatot kaptak az eszközökre.

A két – versenytörvényben írt – jogsértés, amit elkövettek a kartell résztvevői:

a) a vételi vagy az eladási árak, valamint az egyéb üzleti feltételek közvetlen vagy közvetett meghatározására;

d) a piac felosztására, az értékesítésből történő kizárásra, az értékesítési lehetőségek közötti választás korlátozására;

Mit tehetnek a kórházak? Jár vissza pénz?

A kartell néhány résztvevője meg fogja támadni a GVH döntését, de az eljárásban többen úgynevezett engedékenységi kérelmet adtak be (bevallották a jogsértést). Az engedékenységi kérelem miatt ők már nem tudják vitatni, hogy részt vettek a jogsértésben. A GVH határozat megtámadása a többieknél is csak késlelteti a jogkövetkezményeket.

Kartell miatt a károsultak pert indíthatnak – pont az ilyen perekben elért eredményeink miatt választottak minket az év peres csapatának. A Versenytörvénynek van egy szabálya, ami szerint azt kell feltételezni, hogy egy kartell 10%-os mértékben drágítja a beszerzést. Tehát egy 70 milliós CT-nél a kár kb. 7 millió Ft. Ezt a szabályt azonban a konkrét beszerzéssel kapcsolatban még nem lehet alkalmazni, mert később lépett hatályba a jogszabály, mint a kartell elkezdődött. A kár mértéke tehát szakértői kérdés – általános tapasztalat alapján elmondható, hogy valahol 10-20% között van a drágulás. Bár volt olyan kartell is a Paks informatikai fejlesztéseknél, ahol több mint 30%-os volt.

Kártérítési perek

A kórházak tehát kaphatnak kártérítést, ezek úgynevezett follow-on keresetek (egy hatósági döntést követnek). A follow-on keresetek előnye, hogy a kartellező szinte csak a kár mértékét tudja vitatni, tehát nagyon jók a károsultak esélyei arra, hogy pénzt kapjanak vissza. …és hát melyik kórházigazgató ne szeretne több pénzből gazdálkodni?

Érdemes a témában jártas ügyvédet keresni a perre, mert nagyon speciális területe ez a kártérítési jognak. Egy tény ezzel kapcsolatosan: 2018-at megelőzően nem volt még Magyarországon sikeres magánjogi kártérítési kereset. Ebben a körben újítást hozott az úgynevezett kamion-kartell, ahol úgy tűnik hogy áttört a jég és tömegével indultak kártérítési perek a kartellezőkkel szemben; az akadályok pedig rendre eltűnnek.

Remélhetőleg a kórházak is élnek a lehetőséggel és nem adják ajándékba a pénzt a kartellezőknek!

Az oldal a felhasználói élmény fokozása és marketing célokból sütiket/mérőkódokat használ. Az oldal használatával Ön beleegyezik ebbe, ezt a beállítást bármikor módosíthatja. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás